Kihez imádkoztak az ókori keresztyének?

Órigenész – Az imádságról és vértanúságról könyvéből betekintést nyerhetünk e témában.

Alexandriai Órigenész (II-III század) – Az imádságról c. könyvéből részlet 

Csak Istenhez imádkozzunk! 

XV. 1. Ha már megértettük, hogy mit is jelent az „ima”, soha többé ne imádkozzunk semmiféle teremtényhez, még Krisztushoz sem, egyedül a mindenség Istenéhez és Atyjához, akihez Üdvözítőnk maga is imádkozott, mint már kifejtettük, s amire minket is tanított. Amikor ugyanis kérték, hogy „Taníts meg bennünket imádkozni!” (Lukács 11:1), ő nem saját magához, hanem az Atyához szóló imát mutatott nekik: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” stb. (Máté 6.9). Mert, mint majd másutt kimutatjuk, személyileg és alanyilag a Fiú nem azonos az Atyával, ezért aztán vagy a Fiúhoz kellene imádkoznunk és az Atyához nem, vagy mindkettőhöz, vagy csak az Atyához. Azt mindenki lehetetlenségnek, sőt, értelmetlennek tartaná, hogy a Fiúhoz imádkozzunk és ne az Atyához, ez nyilvánvalóan minden belátással ellenkezne. Ha mindkettőhöz esedeznénk, többes számban kellene azt tennünk: „adjátok meg”, „kegyeskedjetek megtenni”, „teljesítsétek”, „mentsétek meg” és más efféléket mondanánk imádságunkban. Ebből is látszik, hogy ez nem megfelelő, hiszen az Írásokból sem bizonyítható, hogy ilyen módon imádkozott volna valaki. Tehát egyedül az marad, hogy Istenhez, a mindenség Atyjához imádkozzunk, de nem a Főpap nélkül (Saját komment: a főpap ugyanis felvitte a nép imáit Istenhez, tehát közvetítette, és maga is imádkozott Ahhoz, akihez a nép), akit az Atya esküvel iktatott be, e szavak értelmében: „Megesküdött és nem bánja meg, pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsoltárok 110:4; Zsidokhoz 2:17 stb.) 

 

2. Amikor a szentek hálát adnak imádságukban Istennek, köszönetüket Krisztus Jézus által fejezik ki. Aki pontosan tudja, hogyan kell tennie, az nem ahhoz fog imádkozni, aki maga is imádkozik, hanem csakis ahhoz, akinek az imában való hívását Urunk Jézus tanította nekünk: tehát az Atyához. Ugyanígy imádságunk szavai sem juthatnak fel őnélküle az Atyához, amint azt maga is világosan megmondta a következőkben: „Bizony, bizony mondom néktek, bármit kértek Atyámtól, megadja nektek az én nevemben. Ezidáig nem kértetek semmit az én nevemben. Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen!” (Ján. 16,23-24). Mert nem azt mondta: „Kérjetek tőlem!”, de nem is egyszerűen azt, hogy „Kérjétek az Atyát!”, hanem hogy „Bármit kértek az Atyától, megadja nektek az én nevemben!” Senki sem kérte az Atyát a Fiú nevében, míg Jézus ezt nem tanította. Igaz Jézusnak az az állítása, hogy „ez ideig még nem kértetek semmi az én nevemben”, de igaz az is, hogy „kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” 

 

4. Az Úr szavaink sem mond ez ellent, hiszen ő így szólt: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten, az Atya” (Mk 10:18; Lk. 18:19; Mát. 19:17). Mondhatta volna ezt is „Miért hozzám imádkozol? Csak az Atyához kell imádkozni, ahogy én is teszem, amit a szent Írásokból tanultátok! Nem a Főpaphoz, akit értetek iktatott be, nem is a Közbenjáróhoz, aki létét az Atyának köszönheti (Ján. 7:29), hanem a Főpap és Közbenjáró által, aki képes együtt szenvedni gyengeségeinkkel. Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de az Atya ajándéka révén „bűn nélkül” álltam meg a próbát (vö. Zsid. 4:15). Tudjátok meg, mily nagy ajándékot kaptatok Atyámtól, amikor a bennem való újjászületés által megkaptátok a fiúság szellemét, hogy Isten fiainak és az én testvéreimnek nevezzenek benneteket (vö. 1Pét. 1:3; Róm. 8:14; Gal. 4,5-6)! Olvassátok a szavakat, amelyekkel Dávidon keresztül az Atyához fordultam értetek: „Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítelek téged” (Zsolt. 22:23; LXX: 21:23; lásd még Zsid. 2:11-12). Nem helyes, hogy testvérükhöz imádkozzanak azok, akik ugyanazon Atya fiaivá lettek. Imáitokat egyedül az Atyához intézzétek velem és általam!” 

 

XVI. 1. Hallgassunk tehát Jézusra, és imádkozzunk őáltala egységben Istenhez, és ne oszoljunk meg egymás között az ima módját illetőleg! Avagy nem vagyunk-e megosztva, ha közülünk egyesek az Atyához, mások meg a Fiúhoz imádkoznak? Végtelen együgyűségüknek megfelelően az oktalanság bűnét követik el, ha elhagyva a szükséges bizonyítást és vizsgálatot, tévesen a Fiúhoz imádkoznak, akár az Atyával együtt, akár nélküle. Őhozzá imádkozzunk tehát mint Istenünkhöz, nála járjunk közben mint Atyánknál, hozzá könyörögjünk mint Uralkodónkhoz, neki adjunk hálát mint Istennek, Atyának és Úrnak, persze semmiképpen sem úgy, mint szolgák urának. Mert az Atya joggal tekinthető a Fiú Urának, azután azokénak is, akik a Fiú által lettek fiaivá. Ahogyan „Isten nem a halottaknak Istene, hanem az élőké” (Mát. 22:23), úgy nem is nemtelen szolgák Ura, hanem azoké, akiket kezdetben gyermekkori félelmük nemesített meg, később azonban a cselédek félelemteli szolgálatából boldogabb feladatot láthatnak el a szeretetben. A szellemben ugyanis megvannak Isten szolgáinak, illetve fiainak ismertetőjegyei, ezeket azonban csakis az képes felismerni, aki a szíveket vizsgálja. – Forrás: Vanyó László: Órigenész – Az imádságról és vértanúságról 79-83. o. 

 

Órigénésznek ebben a könyvében lévő tanítását a későbbi „zsinatok” elítélték, mint eretnekséget, a kommentátor is fél oldalon magyarázkodik, hogy hogy lehet, hogy Órigenész Krisztust teremtménynek mondja, akihez nem szabad imádkozni, csakis Istenéhez és Atyjához. Persze nem tudják, hogy valójában ők tértek el a korai egyház tanításától, hogy éppen ez egyezik a tiszta az apostoli tanítással, ahogy Órigenésznek ezen a helyen mondott bibliai érvei is teljesen megállják a helyüket (pl.: hogy Krisztus testvérünknek van mondva az írásban, aki maga is az Atyát imádja), itt nem a saját filozófiai elgondolásait, hanem az apostolok tudományát (amit neki is tanítottak), saját gyakorlatának alapját ismétli meg, helyesen. Nyilvánvaló, hogy maga Órigenész sem imádkozott Krisztushoz, mint az egyedüli Istenhez, az Atyához, hanem helyesen Főpapnak, Közbenjárónak tartotta, akit éppen az Atya rendelt erre, és akinek nevében járulunk az örökké Létező elé. Ha a helyes életmódot élte, akkor maga körül sem látott mást, és ha mégis találkozott ilyen jelenséggel, azt gyakorlati szempontból is elítélte. - Forrás Takacs Plámen, magyar-bolgár származású ókeresztyén irodalommal foglalkozó blogger, Budapest, Magyarország.