Kicsoda volt az Íge (a Szó)?
A János apostol szerinti szent Evangélium eképpen kezdődik:
ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος καὶ ὁ λόγος ἦν πρὸς τὸν θεόν καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος
Latin betükkel visszaadva ez: en archē ēn ho logos kai ho logos ēn pros ton theon kai theos ēn ho logos
Talán ez a legnehezebb szöveg, amin a keresztények rágódtak két évezrede.
Károli Gáspár ezt eképpen adta vissza: Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
A fenti szövegnek tulajdonképpen három értelmezési lehetősége van, attól függve, hogy milyen mondattani és nyelvtani jelentőséggel ruházuk fel a szöveget.
A Logos helyes megértése nagyon fontos, mivel ez az örök élet egyik feltétele:
János 17
1. Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;
2. A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.
3. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
1. Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;
2. A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.
3. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
Ki fogja megismeni helyesen az Atyát és a Fiát?
Máté 11:27
Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
János 14:9
Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? A ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
Ez azt jelenti, hogy Isten egyszülött Fia, nagyon hasonlít az Atyára, de vajon a Fiú is Isten mint az Atya?
Ha Úr Jézus vérizzadó csatájájában ő Isten lett volna, az Istent nem bátoríthatta volna egy angyal:
Lukács 22
43. És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.
44. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.
44. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.
A gnoszticizmus viszonya a János 1:1-hez
Kik voltak a gnosztikusok? Álkeresztyének, akik csak fenntartásokkal fogadták el az újszövetségi beszámolókat, ezért amikor az Újszövetséget másolták, kihagytak részeket vagy merészen változtattak a szövegen, azzal az indokkal, hogy filozófiailag kijavítsák őket. Ők nem hitték, hogy az Isten Fia, azaz a Logos, emberré vált volna, ezért a szenvedés sem érinthette és náluk a Lukács 22:43,44 törölve van.
Dr. F. H. A. Scrivener, Bevezetés az Újszövetség Szövegkritikájához feltárja, hogyan viselkedtek ezek az elmélkedők. A szövegkritikus ebben azt írja, hogy: “A második században túl sok esetben látunk olyan próbálkozást, hogy megváltoztassák a Szentírás szövegét, néhányan csak meggondolatlanul, mások bizonyítottan becstelenül”. Scrivener kimondja, hogy “ez nem kevésbé igaz valóság, habár, mint paradox hangzik, hogy a legrosszabb hibák, amelyeknek az Újszövetséget valaha alávetették, eredetileg 100 éven belül történtek, azután hogy megalkották (az Új Szövetséget)” és hogy Irenaeus és az afrikai atyák, és az egész Nyugat-, valamint egy része a szír egyháznak alsóbbrendű kéziratokat használtak. (FHA Scrivener, Bevezetés az Újszövetség Szövegkritikájához.
Dr. Frederick Henry Ambrose Scrivener, született 1813-ban, Londonban. A Cambridge Egyetemen végzett. A Cambridge Paragraph Bible (1873) kiadója.
http://en.wikipedia.org/wiki/Frederick_Henry_Ambrose_Scrivener
J.W. Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata könyvében szintén beszámol róluk. John William Burgon anglikán esperes (korai keresztyén szerzők idézetei után kutatott) idézi Gaiust (AD175-200), aki beszél korrupt szövegekről a korai papiruszokban: “Az isteni Szentírást ezen eretnekek merészen meghamisították. Rávetették erőszakos kezeiket, azon ürüggyel, hogy kijavítsák.”
(JW Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata, 323 o.).
http://en.wikipedia.org/wiki/John_William_Burgon
Ernest Cadman Colwell, Melyik a legjobb Új Szövetségi szöveg?, 119 o. szerint: “Az első két század tanúja egy nagyszámú (eltérő szöveg)változatnak, melyeket a tudósok ma ismernek. Az Új Szövetség kézirataiban a legtöbb (eltérő szöveg)változatokat én azt hiszem, tudatosan csinálták.”
Dr. Frederick Henry Ambrose Scrivener, született 1813-ban, Londonban. A Cambridge Egyetemen végzett. A Cambridge Paragraph Bible (1873) kiadója.
http://en.wikipedia.org/wiki/Frederick_Henry_Ambrose_Scrivener
J.W. Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata könyvében szintén beszámol róluk. John William Burgon anglikán esperes (korai keresztyén szerzők idézetei után kutatott) idézi Gaiust (AD175-200), aki beszél korrupt szövegekről a korai papiruszokban: “Az isteni Szentírást ezen eretnekek merészen meghamisították. Rávetették erőszakos kezeiket, azon ürüggyel, hogy kijavítsák.”
(JW Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata, 323 o.).
http://en.wikipedia.org/wiki/John_William_Burgon
Ernest Cadman Colwell, Melyik a legjobb Új Szövetségi szöveg?, 119 o. szerint: “Az első két század tanúja egy nagyszámú (eltérő szöveg)változatnak, melyeket a tudósok ma ismernek. Az Új Szövetség kézirataiban a legtöbb (eltérő szöveg)változatokat én azt hiszem, tudatosan csinálták.”
A Lukács 22:43-44 teljesen beillik a Zsidókhoz 5:7-ben adott képbe, a kihagyása pedig nem, tehát itt még egy plusz pont. Miért hagyott volna ki az alapos Lukács egy ennyire köztudott dolgot?
“Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért,”
“Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért,”
Itt az is bejöhet a képbe, hogy a korai keresztyénekkel vivott hitvitákban a pogányok elöhozakodtak Szokratész és Jézus halálának összevetésével és hogy ne adjanak teret ennek, bizonyos keresztyén irnokok kivágták a legmegdöbbentő részét a Gecsemáné kertben történteknek, abból a félelemből, hogy az Úr Jézust nehogy lebecsüljék.
Nicolae Steinhardt, A boldogság naplója, Szókratész és Jézus Krisztus részében ezt eképpen látja:
"Logikus lenne, ha Szókratész halála a zűrzavar, a vér, az árulás és a rontások pecsétje lenne; de nem, nem is lehetett nyugodtabb és méltóságteljesebb. Krisztus éppen ellenkezőleg, viseli a tragédia, az undor és a rémület egész pecsétjét. Szókratész halála nyugodt, körülvéve hű és figyelmes követőitől, amint szivták szavait, miközben – rendíthetetlenül és világosan – kortyolgatva a fájdalommentes mérget amit a börtönőr kínált sok közönbösségel.
Elhagyva és elárulva az övéitől, Krisztus a kereszten rángatozik, a szomjúságtól kínozva és betakarva a gúnyolódástól. Szókratész, mint egy magas rangú hal meg, Krisztus, mint egy nyomorult, két bandita között, egy parlagon. Szókratész megköszönte az isteneknek, hogy kimenekül a viszontagságos anyagi világból, Krisztus kiált: „Miért hagytál el engem?”
A különbség teljes a két halál között, és az isteni tűnik a rosszabbnak, zavarónak. Az igazság az, hogy emberesebb; ellenben a Szókratészé, minden nagyságában, úgy tűnik – ezzel szemben – irodalmi, elméleti, kitéve a szimpadiasságnak, és különösen nem reális. Szókratész – jóhiszeműen és a sikeresen nagyrészt – emelkedett, hogy egy emberi állapotból isten legyen, Krisztus leszáll akadálytalanul a szennyességektől a legalacsonyabb rétegek emberi állapotához.
– Dosztojevszkij 1882-ig még tervezte hogy megírja a Karamazov testvérek epilogusát, és majd ezután Krisztus életét.
Ámbár, Isten nem akarta hogy létezzen az ötödik evangélium."
1966. március
Részlet Nicolae Steinhardt Journal of Happiness, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1991
"Logikus lenne, ha Szókratész halála a zűrzavar, a vér, az árulás és a rontások pecsétje lenne; de nem, nem is lehetett nyugodtabb és méltóságteljesebb. Krisztus éppen ellenkezőleg, viseli a tragédia, az undor és a rémület egész pecsétjét. Szókratész halála nyugodt, körülvéve hű és figyelmes követőitől, amint szivták szavait, miközben – rendíthetetlenül és világosan – kortyolgatva a fájdalommentes mérget amit a börtönőr kínált sok közönbösségel.
Elhagyva és elárulva az övéitől, Krisztus a kereszten rángatozik, a szomjúságtól kínozva és betakarva a gúnyolódástól. Szókratész, mint egy magas rangú hal meg, Krisztus, mint egy nyomorult, két bandita között, egy parlagon. Szókratész megköszönte az isteneknek, hogy kimenekül a viszontagságos anyagi világból, Krisztus kiált: „Miért hagytál el engem?”
A különbség teljes a két halál között, és az isteni tűnik a rosszabbnak, zavarónak. Az igazság az, hogy emberesebb; ellenben a Szókratészé, minden nagyságában, úgy tűnik – ezzel szemben – irodalmi, elméleti, kitéve a szimpadiasságnak, és különösen nem reális. Szókratész – jóhiszeműen és a sikeresen nagyrészt – emelkedett, hogy egy emberi állapotból isten legyen, Krisztus leszáll akadálytalanul a szennyességektől a legalacsonyabb rétegek emberi állapotához.
– Dosztojevszkij 1882-ig még tervezte hogy megírja a Karamazov testvérek epilogusát, és majd ezután Krisztus életét.
Ámbár, Isten nem akarta hogy létezzen az ötödik evangélium."
1966. március
Részlet Nicolae Steinhardt Journal of Happiness, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1991
A Logos emberré válásának hitelességét a szent Evangélium eképpen örökítette meg:
János 1:14
És az Íge (Szó - λόγος - Logos) hússá (σἀρξ - sarx) lett, és közöttünk ütötte fel sátrát, és mi szemléltük dicsőségét, mint az Atya egyetlen nemzettjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
Először is köszönöm a szöveget: látszik rajta, hogy sokat dolgoztál rajta, és komolyan keresed, „kicsoda volt az Ige”. Pont ezért érdemes nagyon szigorúan szétválasztani: mi az, ami tényleges szövegkritikai, nyelvtani bizonyíték, és mi az, ami puszta feltevés (plauzibilisnek tűnő, de kéziratokkal alá nem támasztott „talán”-ok).
VálaszTörlésVégigmegyek a fő pontokon, de nem vitatkozó, hanem tisztázó módon.
1. János 1,1: „theos ēn ho logos” – mit jelent valójában?
A görög szöveg:
ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος
καὶ ὁ λόγος ἦν πρὸς τὸν θεόν
καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος.
A klasszikus katolikus értelmezés nem azt állítja, hogy a Fiú azonos személy az Atyával, hanem azt, hogy a Logosz természetére nézve ugyanaz, mint az, akivel „πρὸς τὸν θεόν” van. Vagyis: nem ugyanaz a személy („ho theos” ≠ „ho logos”), de ugyanaz az isteni mivolt (theosz mint minőségi állítmány).
A mondat harmadik tagmondatában a „θεός” anarthros állítmányi alany, a létige előtt. Az ilyen szerkezetet a görög nyelvtan – Harner, Colwell, Dixon, sőt maga Wallace is – elsősorban minőségi használatként írja le: nem „egy isten a sok közül”, hanem „isteni természetű”.
Magyarul: nem „az Ige volt a Isten” (mintha azonosítaná az Atyával), de nem is „az Ige volt egy isten” (egy kisebb isten az Isten mellett), hanem: „isteni volt az Ige” – vagy ahogy a hagyományos fordítás röviden mondja: „Isten volt az Ige”, azaz: Isten-természetű.
A példáid (Jn 4,19 „próféta vagy”, Jn 4,24 „Isten lélek”, Jn 18,37 „király vagy te”) valóban mutatják, hogy az névelő nélkül állítmány gyakran nem határozott, hanem minőségi / kategóriális. De épp ez az érv ellened fordul: ha egy mondatban a „ho logos” már határozott alany, és előtte áll a névelő nélküli „theos”, akkor a legtermészetesebb olvasat: az Ige mivoltát jellemzi: ISTEN-TERMÉSZETŰ. Ez nem gyengíti, hanem erősíti a logosz isteni státuszát.
Az „a Fiú volt az Ige” hipotézis (ΥΣ ↔ ΘΣ nomina sacra-csere) ezzel szemben teljesen levegőben lóg: egyetlen görög kézirat sem tanúskodik róla. A szövegkritika szabálya nagyon egyszerű: manuscriptum non habemus, ergo non dicimus. Nem építünk egész krisztológiát olyan variánsra, amelynek nincs semmilyen kézirati nyoma sem P66-ban, sem P75-ben, sem a nagy unciálisokban (Sinaiticus, Vaticanus, Alexandrinus). A 2Pét 1,1 esetét azért lehet tárgyalni, mert ott valóban vannak eltérő kéziratok (kyrios / theos). Jn 1,1-ben ilyen nincs. A „lehetséges, hogy…” típusú feltevés itt nem exegézis, hanem fikció.
2. Jn 17,3 és Mt 11,27 – „egyedül igaz Isten” és a Fiú megismerése
Jézus szavai:
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)
Katolikus olvasatban itt nem az hangzik el, hogy a Fiú nem isteni, hanem az, hogy az Atya a forrása, eredete az istenségnek („egyedül igaz Isten” mint a monarche, a forrás), és az üdvösség az Atya és a Fiú együttes megismerése. Ha a Fiú puszta teremtmény lenne, akkor döbbenetesen túlzó lenne: „ez az örök élet, hogy megismerjenek téged… és egy teremtményt”. Mégis ugyanabba az üdvösség-definícióba teszi magát az Atyával.
Ráadásul János ugyanebben a korpuszban ezt írja:
„Ez az igaz Isten és az örök élet: az ő Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet.” (1Jn 5,20)
Itt ugyanarra a személyre mutat vissza („Ő”), akinek ismeretét Jn 17,3-ban az örök élet feltételévé teszi. Vagyis János gondolkodásában nincs éles „vagy-vagy” az Atya egyedüli istensége és a Fiú istensége között: az Atya az „egyedül igaz Isten” mint forrás, de a Fiú ugyanebben az isteni valóságban részes, ezért róla is állítja: „Ő az igaz Isten és az örök élet”.
Mt 11,27 és Jn 14,9 szintén ezt erősíti. A Fiú olyan módon ismeri az Atyát, ahogyan senki más; és aki látja őt, látja az Atyát. Ez több, mint egy prófétára vagy angyalra mondható reprezentáció: itt olyan benső, lényegi egységet jelöl, amely a Fiú istenségét feltételezi.
3. Gecsemáné, Lk 22,43–44 és a Krisztus-kéttermészet
VálaszTörlésA Lukács 22,43–44-et nagyon helyesen véded a gnosztikus „szépítgetés” ellen. A katolikus egyház ugyanezt teszi: a szöveg jól illeszkedik a Zsid 5,7 képéhez, és épp az teszi hitelessé, hogy nem kozmetikázza Jézus haláltusáját.
De itt egy hamis következtetést vonsz le:
„Ha Úr Jézus vérizzadó csatájájában ő Isten lett volna, az Istent nem bátoríthatta volna egy angyal.”
A klasszikus krisztológia szerint Jézus egy személy két természettel: igaz Isten és igaz ember. Nem azt mondjuk, hogy a végtelen Isten-lét „rászorul” egy angyalra, hanem azt, hogy az Isten Fia valóságos emberi természetet vett fel, és ebben az emberi gyengeségben kap megerősítést. Ugyanaz a személy: isteni természete szerint öröktől fogva a mindenható Fiú, emberi természete szerint fél a haláltól, retteg, imádkozik, verejtékezik, és vigasztalásra szorul.
Ha tagadod a két természetet, akkor vagy doketizmusba csúszol („úgy tett, mintha szenvedne”), vagy azt kell mondanod, hogy Isten egyszerűen nem jelent meg testben. A Lk 22,43–44 épp az isteni irgalom mélységét mutatja: Isten Fia odáig alázza magát, hogy olyan haláltusán megy át, amelyben angyal erősíti – emberként. Ebben nincs semmi ellentmondás, ha a krisztológia két természetét elfogadjuk.
4. Gnosztikusok, szövegromlás és a Nomina Sacra – de hol a bizonyíték Jn 1,1-re?
Igazad van abban, hogy a 2–3. században bőven akadt önkényes „javítás”, főleg gnosztikus vagy egyéb eretnek körökben. Scrivener, Burgon, Colwell mind rámutatnak, hogy tudatos betoldások, kihagyások is történtek. De ebből nem következik, hogy minden nekünk nem tetsző szövegre mondhatjuk: „biztos megváltoztatták”.
A Nomina Sacra-val kapcsolatos érvelésed 2Pét 1,1 esetében helytálló: ott tényleg vannak variánsok (KYΣ / ΘΣ), ezért az, hogy egyes kéziratokban „Urunk és Megváltónk”, másokban „Istenünk és Megváltónk” áll, komolyan vehető textkritikai kérdés.
De Jn 1,1-ben ilyen variáns egyszerűen nem létezik. Nem ismerünk egyetlen görög kéziratot sem, ahol ΘΣ helyett ΥΣ állna. Nincs egy sor sem, sem az egyiptomi papiruszokban (P66, P75), sem a nagy kódexekben, sem a későbbi hagyományban, amely azt sugallná, hogy valaha „ho huios ēn ho logos” állt volna „theos ēn ho logos” helyett.
A szövegkritika nem úgy működik, hogy:
– Van egy teológiai elképzelésem → megkeresek egy technikai lehetőséget (Nomina Sacra, betűcsere) → és ebből fabrikálok egy elméleti ősszöveget, amelyet egyetlen kézirat sem tanúsít.
A „képzeld el, hogy talán valamikor YΣ állt” nem bizonyíték, hanem spekuláció. A katolikus egyház – a kritikus tudománnyal együtt – nem engedheti meg magának, hogy ilyen spekulációra építse azt az állítást, hogy „nem is theosz volt ott”. Ha egyszer minden ismert kézirat theoszt olvas Jn 1,1c-ben, akkor egyszerűen tiszteletben kell tartani: János azt írta, amit az egyház 2000 éve olvas: „kai theos ēn ho logos”.
5. Ézsaiás 9,6 és az „el-gibbór” – Luther nem erősebb, mint a héber szöveg
A héber kifejezés: אֵל גִּבּוֹר (’el gibbór). Ugyanez a cím jelenik meg a következő fejezetben is:
„Csak az ÚRhoz (JHWH-hoz), az erős Istenhez (’el gibbór), tér meg a maradék.” (Iz 10,21)
Tehát ugyanazzal a címzéssel illeti a próféta a Seregek URÁT, az Izrael Istenét, és a 9,6-ban megígért gyermeket. Luther fordítása, amely kihagyja a „Gott”-ot, egyszerűen egy teológiai „elszégyenlődés”: zavaró neki, hogy a gyermek „Mighty God” címet kapja, ezért enyhít rajta („Held”). De a héber szöveg nem így enyhít. Ha konzekvens vagyunk, Iz 10,21-ben is le kéne fordítanunk „Held”-nek, és akkor JHWH sem lenne Isten, csak egy „erős hős”.
A katolikus exegézis azért tartja krisztológiai próféciának Iz 9,6-ot, mert a névsor („Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Béke Fejedelme”) messze túlmutat minden pusztán emberi Dávid-fiú királyon. A „gyermek” valóban megszületik, ember, de olyan neveket kap, amelyek az Ószövetségben Isten saját neveihez vannak kötve. Ez összhangban áll Jn 1,1–14-gyel: a megszületett gyermek az a Logosz, aki kezdetben Istennél volt, és Isten volt.
6. A Logosz és a görög filozófia – nem „átvétel”, hanem beteljesítés
VálaszTörlésAbban igazad van, hogy a janosi „logosz” nem egyszerűen átvett stoikus vagy platóni fogalom. János gondolkodásának fő gyökere az Ószövetség: Isten teremtő Igéje („és szólt Isten…”, 1Móz 1), az Úr „Bölcsessége” (Péld 8; Bölcs 7–9). A δόξα, a kabód tematika is ott húzódik mögötte.
De éppen mert görögül ír, olyan szót választ, amely a hellén világban is rezonál: a logosz a kozmoszt átható értelem, rend. János ezt a szót tölti meg ószövetségi tartalommal: nem egy személytelen világelv, hanem a személyes, Atyával közösségben levő Ige, aki megtestesült. Az, hogy később a niceai atyák és a nagy kappadókiaiak filozófiai kategóriákkal értelmezik és védik ezt a hitet (ousia, hypostasis, prosōpon), nem „elrontja”, hanem segíti, hogy világosan különbséget tegyünk személy és természet, Atya és Fiú között.
7. „Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” – miért nem jó az „egy isten”?
A végső kérdésed mindig ide tér vissza: ha vannak „más istenek” a Biblia nyelvében (bírák, angyalok, hatalmasságok „elohim”-ként vagy „theoi”-ként), miért ne lehetne a Fiú is egy ilyen, „egy isten” a nagy Isten mellett?
Azért nem, mert János prológusa nem abba a kategóriába helyezi a Logoszt, mint a 82. zsoltár emberei, vagy a „gods many, lords many” (1Kor 8,5) pogány istenei. Ott mindig van valamilyen kontextus, amely jelzi: metaforikus, átvitt vagy leértékelt használatról van szó.
Jn 1-ben viszont a Logoszról ezt mondja:
– „minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett” (1,3);
– „nélküle semmi sem lett”;
– „benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” (1,4);
– ő az, akiben „a teljesség” lakozik (összhangban Kol 1,19; 2,9-cel).
Ez nem egy teremtmény nyelve. Ha „minden” általa lett, akkor ő nem tartozhat a „minden” közé, ami lett. Ha a Létező minden mástól megkülönbözteti magát („Én vagyok, aki vagyok”), és János azt mondja, hogy a Logosz-oldalon van a „minden”, akkor a Logosz nem a „más istenek” kategóriájába kerül, hanem abba a kategóriába, amely egyedül Istené: örökkévaló, teremtetlen, mindenek oka.
Ezért tartjuk, hogy a „kai theos ēn ho logos” legszorosabb értelme: „és isteni volt az Ige” – abban az értelemben, amiben csak maga Isten isteni. Nem egy „kis isten” a nagy Isten mellett, hanem a Fiú, aki azonos isteni természetben részes az Atyával, miközben személyben különbözik tőle.
8. Összefoglalás
Te azt próbálod felmutatni, hogy János 1,1 bizonytalan, vagy akár úgy is olvasható, hogy „és a Fiú volt az Ige”, vagy „és az Ige egy isten volt”. A katolikus álláspont ezzel szemben nyugodt:
– szövegkritikailag semmi alap nincs a „Fiú”-variánshoz; minden kézirat „theosz”-t olvas;
– nyelvtanilag az anarthros „theosz” itt legjobban minőségi / kategóriális állítmányként érthető: az Ige isteni természetű;
– teológiailag János egész evangéliuma és levelei következetesen olyan dolgokat tulajdonítanak a Fiúnak (teremtés, élet forrása, „az igaz Isten és az örök élet”), amelyek messze túlmutatnak egy „kis istenen”;
– Lukács 22,43–44 nem cáfolja, hanem feltételezi a két természet misztériumát: az Isten Fia valóban emberré lett, valóban tusakodott, valóban angyali vigasztalást kapott – emberként;
– Ézs 9,6 eredeti héber szövege ugyanazzal a „Mighty God” címmel illeti a gyermeket, mint a 10,21-ben JHWH-t: ez a Messiás isteni méltóságának egyik ószövetségi tanúsága.
Katolikus szemmel tehát a válasz a kérdésedre – „Kicsoda volt az Íge?” – így hangzik:
az öröktől az Atyával létező Fiú, a Logosz, aki Isten-természetű, aki által minden lett, és aki „hússá lett”, hogy bennünk az Atyát kijelentse. Nem egy másik, kisebb isten, hanem „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, egylényegű az Atyával”.