AZ ELSŐ BIBLIA KÓDEX
A PATRIPASSZISTA BIBLIA - AZ EGYLÉNYEGŰSÉGET VALLÓK ÖNKÉNYES SZÖVEGE
A patripasszionizmus (röviden patripasszizmus) egy gúnynév és "Atyaszenvedőt" jelent. A patripasszionizmus az a nézet, miszerint Jézus az Atya Isten megjelenése emberi alakban, tehát születésétől fogva egészen a kereszthalálig, az Atya jelent meg, Jézusnak nevezve magát. Ezt nevezték a patripasszisták "egylényegűségnek", jelentése "ugyanaz a lény". A legnagyobb számú szekta volta a II-IV században.
Miután az "egylényegűség" tanát elvetették az Antiókhiai Zsinaton 267-ben, a zsinat megpróbálta ellensúlyozni a patripasszisták Biblia szövegét, azáltal, hogy "visszadolgozta" a szöveget az eredetinek vélt formába, mivel ezek önkényesen bevitték a tézisüket a Bibliájukba. Ebből azt lehet következtetni, hogy az első Bibliakódexet a patripasszisták alkották. Addig, a Biblia könyvek szövege, egyedi vagy kissebb csoportosulásban terjedt.
Egy példa erre a Jel. 1.1 patripasszista változata:
Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet adott, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak.
Sajnos, nem lehet tudni, mi történt az Antiókhiai Zsinat szövegével, feltehetően az "áriánus" mozgalomban használták.
A középkorban egy pápa újra akarta éleszteni a patripasszista Bibliát, de halála meggátolta. Mivel a pápa kardinálisai nem nézték jó szemmel, az újkori patripasszista Biblia projekt leállt.

Olvass tovább a blog cikkeiről:
A Régi Kereszténység blog cikkei (2022 - 2025)
Társblog:
Bibliai Témák Igazságkeresőknek blog cikkei (2012 - 2025)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése