Miért terjed újra a „nem szentháromság-hit” (háromságtagadás, az arianizmus)?
Áldás, békesség.
A teológia helyzete 2020-ban felmérés szerint „a nem szentháromság-hit” vagy „arianizmus” újra terjed.
A Ligonier Ministries új, „A teológia helyzete” (2020) című felmérése sok érdekes dolgot tárt fel. De az egyik megállapítás, ami kiemelkedett és sok címlapot kapott, az volt, hogy mit gondol a legtöbb modern keresztény Urunkról és Megváltónkról, Jézusról, Isten egyszülött Fiáról. Például a katolikusok közel 70%-a hiszi, hogy „Jézus az Isten által teremtett első és legnagyobb lény”, míg a katolikusok 57%-a úgy véli, hogy „Jézus nagyszerű tanító volt, de nem Isten”. Néhány püspök vitatja ezt a felmérést, és egy ősi eretnekségre figyelmeztet, amelyet ezek az állítások tükröznek (az úgynevezett „nem szentháromság-hit” vagy „arianizmus”). Feltehetően ugyanez az arány más - nemkatolikus - felekezetekben is. Hogyan lehetséges, hogy ilyen nagy szakadék tátong aközött, amit a hétköznapi hívők hisznek, és amit az egyházi tisztviselők hisznek? Kinek van igaza?
Szerintem a háromságtan több tévesen visszaadott bibliaversen alapszik. Ézsaiás 9:6 az LXX-ben "Angyal" (amely az akkori nézetben egy égi Küldöttet jelentett, ebben az esetben a Legnagyobbat). Persze ez a szöveg dinamikus visszaadása. Nézzük a héber megnevezéseket:
pele-joez-el-gibbor-abi-ad-sar-shalom.
Wilhelm Gesenius tudós a héber "el gibbor" megnevezést "hatalmas (el) hősnek (gibbor)" fordítja. Luther Márton a neves reformátor, a következő képpen adja vissza (Gott azaz Isten nélkül):
Isaiah 9:6 Lutherbibel 1912 Denn uns ist ein Kind geboren, ein Sohn ist uns gegeben, und die Herrschaft ist auf seiner Schulter; er heißt Wunderbar, Rat, Held (Hős), Ewig-Vater Friedefürst;
Még a modernizált változat sem tartalmazza az Isten (Gott) szót
Modernisiert Text Denn uns ist ein Kind geboren, ein Sohn ist uns gegeben, welches HERRSChaft ist auf seiner Schulter; und er heißt Wunderbar, Rat, Kraft (Erős), Held (Hős), Ewig-Vater, Friedefürst,
Luther Márton Biblia Ézsaiás 9:6 Mert gyermekünk születik, fiú adatik nekünk, és a kormányzat az ő vállán lesz; és ekképpen nevezik Csodálatos, Tanácsos, Hős, Örök Atya, Békefejedelem;
Revideált Luther Biblia Ézsaiás 9:6 Mert gyermekünk születik, fiú adatik nekünk, és a kormányzat az ő vállán lesz; és ekképpen nevezik Csodálatos, Tanácsos, Erős Hős, Örök Atya, Békefejedelem;
A Máté 28:19-ben régen "az Én (Jézus) nevemben" szerepelt. A bizonytalan szöveget már a Codex Sinaiticus is jelzi két pont között.
Melyik a János 1:1 helyes visszaadása?
Egy középkori német bibliafordító szerint, a János 1:1 eredetijéből hiányzik egy betű. Melyik ez a betű?
Régóta ismert, hogy bizonyos szavakat a korai keresztyének összevontak, ezeket a szavakat a szakértők Nomina Sacra-nak nevezik. A Nomina Sacra formában írt rövidített szó egyik betűjének megváltoztatásával (tévedésből, vagy akarattal) a kifejezés teljesen más jelentést kap.
Például, a IV-dik századi Codex Sinaiticus-nak nevezett szövegben a 2Péter 1:1-ben a "kyrios" szó van a Nomina Sacra alakban:
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Urunknak és Megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:
Viszont már az V-dik századi Codex Alexandrinus-nak nevezett szövegben a theos (isten) szó van és ennek ez a változat lett az eredménye:
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és Megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:
Tehát nagyon lehetséges az is, hogy ez történt tulajdonképpen a János 1:1-ben is.
Az ősi bibliai szövegekben a Υἱός (Huios – jelentése: Fiú) szót ΥΣ-ként írják rövidítve, ez a „Nomina Sacra” névalak. Hasonlóképpen a Θεός (Theos – "Isten" jelentése) szót ΘΣ-ként írják rövidítve, a Nomina Sacra formában. Figyeljük meg, hogy mindkét szó végén a Σ betű szerepel, és csak az első betűt kell megváltoztatni.
Ha a János 1:1-ben valamikor nagyon régen a ΥΣ (Fiú) szó volt, akkor ez volt az eredeti szövegben:
János 1:1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és a Fiú volt az Ige.
Nos, szerintem ezért terjed újra az úgynevezett „nem szentháromság-hit” vagy „arianizmus”, nemcsak Jehova Tanúi miatt.
A baptista Udvarnoki András "Népszerű Teológia" című munkájában ezt eképpen magyarázta:
„Ez a tan a görög bölcselet alkalmazása által jött létre az Atya és Fiú közötti viszony meghatározása céljából. Meg akarták a viszonyt határozni és alakilag mindenkorra megállapítani. Ami azonban nehézségekbe ütközött, mert az egyáltalán nehéz dolog.
„Ebből a nehéz dologból keletkezett aztán a II. és III. század teológiája – mint a hellén szellem nagy és utolsó terméke.” A hívők gyülekezete mindaddig nem hasonlít az apostoli gyülekezetekhez, míg a hellén szellem e nagy eredményétől el nem fordul és az Isten szellemének létrehozatalához, mely az apostolokban volt, vissza nem tér…
A háromság dogmájában tudva tért el az egyház az apostolok tudományától. Azt tette, amitől János ap. oly komoly szándékkal intett: Aki félrelép és nem marad meg Krisztus tudománya mellett, Istene annak egynek sincs. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé”. (Ján. II. lev. 9. v.)
Csak az apostolok társaságában van társaságunk az Atyával és a Fiúval, (Ján.I.lev.1:3.) Mert az apostolok voltak az Úrtól kirendelt hirdetői és magyarázói az evangéliumnak. Senkinek sincs jogában más hittételeket felállítani, azonkívül melyeket az apostolok felállítottak s az apostolok nem ismernek háromságot. Senki sincs felhatalmazva Istennek olyan nevet adni, amilyent ő ki nem jelentett. Ő pedig soha nem nevezte magát háromságnak.” (NÉPSZERŰ TEOLÓGIA – Udvarnoki András – Kiadja: A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA GYÜLEKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK IRODALMI BIZOTTSÁGA – BUDAPEST, 1921. Szentháromság)
A blog cikkei (2022 - 2025)
https://klasszikuskeresztyenseg.blogspot.com/2025/05/a-blog-cikkei.html
Társblog:
Bibliai Témák Igazságkeresőknek blog cikkei (2012 - 2025)
https://aupv.blogspot.com/2025/04/bibliai-temak-igazsagkeresoknek-blog.html
Áldás, békesség.
VálaszTörlésElőször is érdemes szétválasztani a hit tényleges tartalmát attól, amit egyes felmérések szerint ma sok hívő gondol. A Katolikus Egyház hite a Szentháromságról világos és változatlan: az egy Isten három, egylényegű és egymástól személy szerint különböző személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ha egy felmérés azt mutatja, hogy sokan bizonytalanok vagy tévednek Jézus istenségét illetően, az fájdalmas jel a katekézis hiányosságairól, de nem cáfolja a kinyilatkoztatott igazságot és azt sem, hogy a keresztény hit kezdeteitől fogva ezen az úton haladt az Egyház. A kérdés ezért nem az, hogy hányan gondolnak valamit, hanem az, hogy mit tanít a Szentírás, hogyan értették ezt az első tanítványok és az apostolok tanítványai, és miként őrizte meg ezt az Egyház hite és imádsága.
Az Ézsaiás 9,6 körüli érvelés jó példa arra, hogyan lehet félrevezető egy szűkített nyelvi megközelítés. A héber szövegben szereplő „’El gibbór” kifejezés természetes jelentése „Hatalmas Isten”; ugyanez a szókapcsolat a következő fejezetben az Úrra, Izrael Istenére vonatkozik. A Septuaginta sajátos fordulatot használ („a nagy végzés angyala/követője”), de itt az „angelos” nem a teremtett angyali lényt jelöli, hanem a küldöttet, a Tanács nagy üzenetének hordozóját. A prófétai címek egész sora királyi-isteni méltóságot ír le: csodálatos tanácsos, örök atyaság, béke fejedelme. Ezeket a keresztény hagyomány kezdettől Krisztus messiási és isteni méltóságára alkalmazta, nem úgy, hogy Őt a teremtett angyalok sorába süllyessze, hanem éppen ellenkezőleg: hogy megvallja, benne maga Isten közli „nagy végzését” és békéjét. Azt, hogy Luther német fordításában egyes címek szűkebben hangzanak, nem lehet az isteni cím tagadására felhasználni; Luther teljes teológiája úgyis világosan vallja Krisztus istenségét, és a „Held/Erős Hős” nála sem azt jelenti, hogy ne volna „’El”, azaz Isten. A döntő kérdés mindig az eredeti kontextus és a teljes bibliai összefüggés.
A Máté 28,19-cel kapcsolatban időről időre felbukkan az az állítás, hogy eredetileg „az én nevemben” állt, és a háromságos keresztségi formula későbbi betoldás. Ezt a kényelmes feltevést azonban semmilyen kézirati bizonyíték nem támasztja alá. A legrégibb teljes Máté-kéziratokban és az egész ókori egyházi gyakorlatban a „megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” áll; az apostoli doxológiákban és hitvallásokban is ezt találjuk visszhangozni. Az, hogy Euszebiosz olykor röviden idéz, nem jelenti a formula hiányát, és még nála is előfordul a teljes szöveg. A legkorábbi keresztények a keresztséget és a liturgiát kezdettől háromságosan értették: a 2Kor 13,13-ban Pál az Úr Jézus kegyelméről, az Atya Isten szeretetéről és a Szentlélek közösségéről beszél egyetlen, egységes áldásban. Ez a hitbeli és imádságos gyakorlat messze megelőzi a dogmatikai definíciók későbbi finomításait.
A 2Péter 1,1 és a nomina sacra kérdése egy másik gyakran félreértett terület. Valóban léteznek olvasatvariánsok: egyes késő ókori kéziratok „Urunk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus”-t, mások pedig „a mi Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus”-t őriznek. A kritikai szöveg (jó okkal) a „Istenünk és Üdvözítőnk” olvasatot részesíti előnyben, és a görög nyelvtan szabályai szerint ez közvetlen isteni címet ad Jézusnak. Ám akárhogy is döntünk a variánsok között, egy biztos: sehol, egyetlen ismert görög kéziratban sincs olyan olvasat, hogy „a Fiú volt az Ige” a János 1,1-ben. A nomina sacra valóban rövidítések, de a kézirati hagyomány nem ismeri a javasolt csere-olvasatot. A János 1,1 a teljes hagyományban így áll: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” A névelő nélküli „theosz” itt nem egy másik, kisebb isten bevezetése, hanem minőségi állítmány, amely az Ige isteni természetét fejezi ki, miközben megőrzi a személyes különbséget az Atyától. Ezt a negyedik evangélium egésze megerősíti: „minden általa lett”, az Atya istentulajdonai a Fiúban is érvényesülnek, és az evangélium csúcspontján Tamás szava hangzik el Jézusnak címezve: „Én Uram és én Istenem.” Ezek nem másodlagos, későn rárakódott elemek, hanem az evangélium belső ívének csúcsai.
VálaszTörlésAzt az általános állítást, hogy a Szentháromság „görög bölcselettel” bekeretezett találmány, amely eltért az apostolok tanától, a források fényében sem történetileg, sem teológiailag nem lehet fenntartani. Az apostoli korban még nincsenek kidolgozott, filozófiai terminusok, de ott van a háromságos minta az imádságban, a doxológiákban és a megváltás történetének beszámolóiban: az Atya küld, a Fiú testet ölt és megvált, a Lélek megszentel, és mindezt az egy Isten cselekszi. A legkorábbi tanúk – Ignác, Justinosz, Irenaeus – a Fiút és a Lelket úgy helyezik el az egyistenhitben, hogy ne törjék meg Izrael hitének egységét, és mégis megvallják Krisztus és a Lélek isteni rangját. Amikor a 4. században az Egyház a Nikaiai és a későbbi zsinatokon pontos nyelvet választ („egylényegű az Atyával”), nem új hitet talált ki, hanem a Szentírás és a liturgia mindig is jelenlévő tanúságát védte meg az olyan értelmezésekkel szemben, amelyek Krisztust a teremtmények közé csúsztatták volna. A fogalmi tisztázás nem hellén torzítás, hanem a kinyilatkoztatott hit oltalma volt a korszellem és az önkényes magyarázatok ellen.
Ami az arianizmus újbóli terjedését illeti, annak több, egymást erősítő oka van. Gyenge a hitoktatás, sokan elszoktak attól, hogy az Egyház hitét az egész Szentírás összefüggésében lássák, és az internet világában tömör jelszavak és látványos, de alaptalan kézirati hipotézisek gyorsan terjednek. Ráadásul a modern ember könnyen gyanakszik mindenre, ami misztérium, és a Szentháromság nagy misztérium. Éppen ezért a helyes út nem az, hogy egyszerűsítünk a kinyilatkoztatás rovására, hanem az, hogy visszatérünk a forrásokhoz: az evangéliumokhoz, Pál leveleihez, a legkorábbi keresztény tanúkhoz és az Egyház imádságához. Ott azt látjuk, hogy Jézust úgy tisztelik, ahogyan csak Istent szabad, az Ő nevében hívják segítségül az Urat, Őbenne látják beteljesedni Izajás jövendöléseit, és Őreá alkalmazzák az Ószövetségben Jahvénak fenntartott szövegeket. Ez a gyakorlat nem fér össze azzal, hogy Jézus csak „a legnagyobb teremtmény” volna. Ha az apostolokkal maradunk, akkor az Atya és a Fiú és a Szentlélek közösségébe lépünk be, mert az üdvösség így adatott nekünk.
Udvarnoki András idézett megállapításai történetileg és egzegézisileg sem pontosak. Az apostoli tanítás nem „más hittételek” elutasítására épült, hanem arra, hogy Jézusban Isten véglegesen szólt, és az Egyház – az apostolok utódainak tanúságával – ezt a hitet őrzi és bontja ki, amint a viták és az eretnekségek rákényszerítik a pontosabb megfogalmazásra. János második levele nem a tanfejlődés ellen, hanem Krisztus tanításának megtartása mellett int; éppen ezért kell elutasítani azokat a tanokat, amelyek Jézust a teremtmények sorába sorolják, vagy tagadják isteni méltóságát és örök Fiúságát. A Szentháromság szava valóban későbbi, de a valóság, amelyről szól, ott van az apostoli tanúságban és a keresztény imádásban kezdettől fogva.
VálaszTörlésAmi a János 1,1-re és a „hiányzó betűre” vonatkozó felvetést illeti, empirikus alap nélkül marad puszta feltevés. A kéziratok ezreit áttekintő szövegkritika nem ismer olyan variánst, amely a „Fiú volt az Ige” olvasatot tanúsítaná. A nomina sacra rendszere nem „könnyű cserékre” épült manipuláció céljából, hanem éppen a legszentebb nevek tiszteletére, és következetes rendszert alkot a kéziratokban. Azzal érvelni, hogy „megtörténhetett volna”, nem helyettesíti azt a tényt, hogy nem történt meg, és hogy a legkorábbi tanúk – görög, kopt, latin – egységesen a mai szöveget adják vissza.
Végül szeretném bátorítani a jó szándékot, amely a kérdés mögött van. Jogos az igény az egyszerűségre, de a Szentírás egyszerűsége nem az igazság megrövidítése, hanem annak tiszta átlátása. A Szentháromság hite nem filozófiai öncél, hanem az üdvösség szívéhez tartozik: az Atya szeretetéből születik, a Fiú megváltó művében ragyog fel, és a Szentlélek által lesz a miénk. Ha Jézust kevesebbre értékeljük annál, mint amit az evangéliumok és az apostolok vallanak róla, akkor nem egyszerűsítünk, hanem elvágjuk magunkat attól a kegyelemtől, amelyet Isten éppen Őbenne adott nekünk. A háromság-tagadás ezért nem megoldás a „nehezen érthető” titokra, hanem visszalépés egy olyan képre, amelyben Isten nem tudja önmagát maradéktalanul közölni. A katolikus válasz nem csupán „igen” egy dogmára, hanem „igen” arra a személyes közösségre, amelybe az Atya a Fiú által a Lélekben meghív. Ebben a fényben minden prófétai cím, minden evangéliumi vers és minden apostoli áldás a maga helyére kerül, és megértjük, miért őrizte az Egyház éberen és hálásan ezt a kincset az első századoktól mindmáig.