Ki az Isten népe ma (Jelenések 18:4)?
Ki az Isten népe ma (Jelenések 18:4)?
''Fussatok ki belőle én népem''
János 13:34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. 35 Errõl ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
Az igazi keresztények ismertetőjele a krisztusi szeretet és ez egy szent szeretet. Mint itt látjuk, nem a szombat, nem a prédikálás és még Jehova Isten neve sem a keresztények ismertetőjele, hanem a krisztusi szeretet. Hogy ebben a szent szeretetben légy, előbb meg kell ismerned igazán Jézus Krisztust, hogy általa ő megismertethesse az ő szerető égi Atyját, az egyedüli igaz Istent, Jehovát (Máté 11:27, János 17:1-3).
Ha megmaradsz a krisztusi szeretetben és aszerint élsz, akkor Jézus Krisztusé vagy és akkor Jehova Istené is vagy, az ő népe.
Hogyan tudod leellenőrizni, ha a krisztusi szeretben vagy?
Olvasd el az alábbiakat és nézz magadba. Ha a lelkiismereted azt fogja mondani, hogy te eképpen élsz, akkor Jehova Isten és Jézus Krisztus népéhez tartozol, ha pedig nem találod magadban az alábbiakat, akkor semmi közöd Isten népéhez (de még lehetsz, ha te is betartod őket):
A szeretet türelmes és jóságos; a szeretet nem irigykedik; a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra; nem örül a hamisságnak, de örül az igazságnak; mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13:4-7)
Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet; és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. (János 14:24)
Senkinek semmivel se tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, betöltötte a törvényt. (Róma 13:8)
Mindenki úgy adjon, ahogyan eldöntötte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert „a vidám adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9:7)
Aki szereti a testvérét, a világosságban marad, és nincs benne botránkozás. (1János 2:10)
Erről ismerhetők meg Isten gyermekei és az ördög gyermekei. Aki nem él igazságosan, az nem Istentől való, és az sem, aki nem szereti a testvérét. (1 János 3:10)
Tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szereti testvérét, a halálban marad. (1 János 3:14)
Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet. (1 János 4:8)
Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, de gyűlöli testvérét, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? (1 János 4:20)
Nos, ha látod, hogy körülötted senki sem cselekszi ezeket, sőt ezekkel teljesen ellentétes dolgokat cselekszenek, akkor ideje lenne, hogy magadba szállj és elgondolkozz: vajon nem kellene kifutnom innen, mint az Isten szava parancsolja?
Jelenések 18:4,5
És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
Miért van annyi bűn Nagy Babilonban?
A válasz:
Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Ő kezdettől fogva gyilkos volt, és nem maradt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és hazugság atyja. (János 8:44)
Röviden arról van szó, hogy azért mert elhiszik a Sátán hazugságait: Amikor valaki hallja az Isten országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elkapja azt, ami a szívébe vetett volt. Ez az a mag, amely az útszélre esett. (Máté 13:19)
A kiindulópontoddal – hogy az igazi keresztény ismertetőjele a krisztusi szeretet – egyet lehet érteni, de az egész érvelésed ott csúszik félre, hogy ebből egyfajta szubjektív, individualista „láthatatlan egyház”-képet építesz, és közben elszakítod a szeretetet attól a konkrét, látható közösségtől és hittől, amelyhez Jézus a szeretet-parancsot kötötte. Így a megidézett igék egy része egyszerűen mást mond, mint amit rájuk húzol.
VálaszTörlésAmikor Jézus azt mondja: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Jn 13,35), ezt nem a semmibe, egy önszerveződő, doktrinálisan kötetlen „szerető emberek klubjának” mondja, hanem azoknak a tanítványoknak, akiket maga választott ki, akiknek az imént mosta meg a lábát, akiknek átadta az eucharisztikus áldozatot („Ez az én testem… ez az én vérem”), és akiknek apostoli küldetést adott. A szeretet itt nem helyettesíti az Egyházat, a hitvallást, a szentségeket, hanem azok gyümölcse. Előbb van az „én bennem maradni” (Jn 15), az Ő igéjében maradni, az Ő parancsait megtartani – és ebből fakad a gyümölcstermés, a szeretet. Ha ebből csak annyit hagysz meg, hogy „aki szeret, az Jézusé, aki nem, az nem”, akkor kiragadod a szeretetet abból a szövetségi-ekklesziológiai közegből, amelyben János apostol beszél róla.
Ugyanez igaz az 1Kor 13-ra. Pál nem úgy ír: „Aki nem így szeret, az nem Isten népe”, hanem egy nagyon is valós, problémás, botrányos korinthoszi gyülekezetnek ír, amelyben pártoskodás, erkölcstelenség, pereskedés van – és mégis így kezdi a levelet: „Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek…” (1Kor 1,2). Tehát egyszerre mondja: ti valóban Isten népe vagytok, az Egyház, a „szentek” – és közben keményen ostorozza a szeretet hiányát. Ha a te logikádat követnénk, akkor Pálnak azt kellett volna írnia: mivel nem feleltek meg az 1Kor 13-ban leírt szeretetnek, „semmi közötök Isten népéhez”, fussatok ki innen. De ő nem ezt mondja, hanem azt: térjetek meg, épüljetek, tegyétek rendbe a gyakorlatot az Egyházon belül. Vagyis a szeretet hiánya nem az Egyház létének cáfolata, hanem bűn, amelyet az Egyház mindig is hordozott és tisztít, de ettől még Egyház marad.
Amikor az 1Jn-levelet idézed („aki nem szeret, nem ismeri Istent” stb.), érdemes megfigyelni, hogy János ugyanebben a levélben hangsúlyozza a hit dogmatikai oldalát is: „Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút” (1Jn 2,22); „aki nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs meg az Isten” (2Jn 9). Vagyis az apostol szerint Isten gyermekei két módon különböznek az ördög gyermekeitől: egyrészt erkölcsileg („nem szeret”), másrészt dogmatikailag („nem a helyes tanítást vallja Jézusról”). Te a szeretet-verseket idézed, a tanítással kapcsolatos kritériumokat viszont elhagyod, mintha a hit tartalma lényegtelen lenne – pedig az apostoli iratok szerint igenis lényeges. Isten népe nem pusztán „kedves, empatikus emberek gyülekezete”, hanem azok közössége, akik együtt vallják a Krisztusról szóló igaz hitet, együtt ünneplik a szentségeket, és – emberi gyarlóságuk ellenére – törekszenek a szeretetre.
A saját lelkiismereti „teszted” az 1Kor 13 alapján megint csak félrevisz, ha absolutizálod. Az általad idézett szeretet-ideál az evangélium mércéje – de nincs olyan ember és nincs olyan gyülekezet, amely ezt tökéletesen megvalósítja. Ha azt mondod: „ha nem találod magadban ezeket, semmi közöd Isten népéhez”, akkor vagy képmutatásra kényszeríted az embert (mert be fogja magának beszélni, hogy tökéletesen türelmes, nem keresi a maga hasznát stb.), vagy örök bizonytalanságba. Pál éppen ezekre a bűnökre inti a már megkeresztelt, „szenteknek” nevezett hívőket; vagyis a közösség logikája nem az, hogy a tökéletes szeretet „beléptető feltétele” az Isten népéhez tartozásnak, hanem az, hogy aki megkeresztelkedett és hisz, az valóban Isten népéhez tartozik, és ezért kapja a felszólítást: élj végre úgy, mint amivé Krisztusban lettél. Ha a tökéletlen szeretet automatikusan kizár az Isten népéből, akkor Pál szerint saját maga sem lenne Isten népe, hiszen panaszkodik: „amit akarok, azt nem teszem, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem” (Róm 7,15).
VálaszTörlésA Jel 18,4–5 idézése szintén problémás így, elszakítva a könyv egész kontextusától. „Fussatok ki belőle, én népem” – de miből? A szöveg egyértelműen „Babilon nagy”-ról beszél, a paráznáról, a föld királyainak, kereskedőinek, a bálványimádó, kapzsi, elnyomó világrendszerről. A biblia-tudomány és a keresztény hagyomány alapvetően két fő magyarázatot adott: vagy a Római Birodalom és a pogány üldöző hatalom szimbóluma, vagy – tágabban – a bűnös világ, a politikai-gazdasági-vallási korrupció rendszere. De sehol nem olvasunk olyasmit, hogy „Babilon” = bármely felekezet, ahol a tagok nem elég szeretetteljesek, vagy ahol bűnös emberek is jelen vannak. Éppen ellenkezőleg: a hét gyülekezetnek írt levelekben (Jel 2–3) Jézus nagyon kemény kritikát mond a gyülekezetek bűneiről, de nem azt parancsolja: „Fussatok ki onnan, semmi közötök nincs Isten népéhez”, hanem azt: térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, erősítsétek, ami megmaradt. Vagyis a bűnnel való szakítás nem automatikusan intézményi szétválást jelent, hanem először belső megtérést, a közösség megújítását.
Ha valaki a Jel 18,4-et általános „kilépési parancsként” használja bármely egyház vagy felekezet ellen, ahol hibákat lát, akkor az apostoli gyakorlattal kerül szembe. Pál nem mondja a korinthosziaknak: „meneküljetek az egyháztól, mert nálatok nincs elég szeretet”; Jézus nem mondja az efezusi vagy thiatirai gyülekezet tagjainak: „fussatok ki”, hanem azt: kitartáshoz, megtéréshez hívja őket. Az „én népem” jelző már feltételezi, hogy ezek az emberek Istenhez tartoznak – és éppen ezért hívatnak arra, hogy ne vegyenek részt Babilon bűneiben, ne asszimilálódjanak a világrendszerhez. A te olvasatodban viszont éppen fordítva áll: aki tökéletlen, az nem Isten népe, akinek a környezete nem elég szeretetteljes, annak semmi köze Isten népéhez. Ez nem az újszövetségi logika.
Abban is csúszik az azonosításod, hogy szembeállítod a szeretetet olyan „ismertetőjelekkel”, mint a szombat, prédikálás, Jehova neve – mintha a kereszténység pozitív ismertetőjele csak erkölcsi volna, és semmi köze nem lenne Jézus személyéhez, az Ő evangéliumához, az apostoli hithez. Maga Jézus mondja: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába…” (Mt 7,21), de nem azt mondja, hogy „nem az a döntő, miben hiszel, csak szeress”, hanem azt: „aki Atyám akaratát cselekszi”. Az Atya akarata pedig pontosan az, amit Jézus kijelentett magáról, az Atyával való viszonyáról, a keresztről, a feltámadásról. János első levele szerint az is „Isten parancsa”, hogy higgyünk az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak nevében és szeressük egymást (1Jn 3,23). Hit és szeretet két oldala ugyanannak a parancsnak. Nem lehet az egyikre hivatkozva relativizálni a másikat.
VálaszTörlésKatolikus szemmel ezért a „Ki Isten népe ma?” kérdésre nem lehet úgy felelni, hogy összeválogatjuk azokat, akik személy szerint – szerintünk – elég szeretetteljesek, és azt mondjuk: „ők Isten népe, mindenki másnak fussa ki”. Isten népe az a látható, történeti közösség, amelyet Krisztus alapított, amelyről azt mondta: „erre a kősziklára építem egyházamat” (Mt 16,18), „menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket…” (Mt 28,19–20), amelyet az apostolok vezettek, amely körül azóta is zajlik az élet jóval több bűnnel, töréssel és gyarlósággal, mint ahogy szeretnénk. Isten népének belső ismertetőjele a hit és a szeretet; külső ismertetőjele a hitvallás, a szentségek, a legitim lelkészi/papi szolgálat, a közösségi istentisztelet. A szeretet hiányát tehát nem „fuss ki”-val, hanem megtéréssel, bűnbánattal, a közösség reformjával kell gyógyítani.
Végül: nagyon helyes, hogy lelkiismeret-vizsgálatra hívsz a szeretet igéi alapján. Minden kereszténynek naponta szembe kell néznie azzal, mennyire felel meg az 1Kor 13 mércéjének. De a lelkiismeretünk akkor egészséges, ha egyszerre hallja meg Isten ítéletét és Isten irgalmát. Ha csak azt halljuk: „mivel nem szeretsz tökéletesen, semmi közöd Isten népéhez”, akkor éppen az evangélium legmélyebb üzenetét veszítjük el: azt, hogy Krisztus bűnösökért jött, az Egyház a bűnösök kórháza, és a szeretet parancsa nem belépő-feltétel, hanem úti cél, amely felé kegyelemből, közösségben, lankadó, de mégis reménykedő szívvel haladunk.