Egyháztörténelem (I-II század)
Nos, van egy dolog amit figyelmesen kisérek már évek óta (azaz 1993 óta) az egyháztörténelemben, és ezért mindent elolvasok az egyháztörténelemről, bárki irta, most nemrég fejeztem be Euszebiosz, Egyháztörtéleme könyvét. Feleségem vette, román nyelven. Kb 3 hó alatt ki is olvastam. Figyelmesen, a dolgok mögé is nézve. Euszebiosz egy bizonyos keleti-katolikus vonalat képviselt és ezért érthető az álláspontja bizonyos dolgokban.
Van ennél régebbi Egyháztörténelmi könyv is és pár száz évvel ezelőtt még megvolt kb a 17-dik századig, majd elégett egy tűzvészben, Hegeszipposz az irója, egy II századi szerző. Ő 5 kötetben irta meg az első két század egyháztörténelmét. Ebből jobban meg lehet érteni a dolgokat mint Euszebiosznál, mivel ő korábbi, közelebb áll az eseményekhez, sőt soknak szemtanúja.
Az is jó, ha nemkeresztény forrásokat (ateista vagy muzulmán, stb.) is megvizsgálunk. Ezek olyan dolgokat is ki mernek mondani, amit a katolikus, ortodox vagy protestáns irók, nem mernek, vagy nem mutatják be kellő képpen. Persze ezeket sem kell elfogadni mindenben, alapos vizsgálat nélkül.
Egy példa, az ateista Raoul Vaneigem hozzáállása a kereszténység történelméhez.
''Raoul Vaneigem könyve, az Ellenállás a kereszténységgel szemben: Az eretnekség kronológiai enciklopédiája a kezdetektől a tizennyolcadik századig, egy jelentős mű, amely az ortodox kereszténység által elutasított vagy elnyomott különféle gondolkodási és hiedelmeket vizsgálja. A könyv a Biblia eredetétől a negyedik századi tanbeli vitákig terjed, és olyan mozgalmakat is magában foglal, mint a kora újkori levelleri és janzenista mozgalmak. Vaneigem célja, hogy megvizsgálja azt az ellenállást, amelyet a természetes szabadság iránti hajlam a keresztény elnyomással szemben tanúsított, feltárva a kereszténység modernkori építménye mögött rejlő rejtett történelmet. A könyv a történettudomány figyelemre méltó teljesítménye, és elengedhetetlen olvasmány egy olyan korban, amikor a börtönőreink elleni ellenállás vallási és politikai szókincset is igényel.'' Columbia Egyetem
Szerintem a Nagy Babiloni (szellemi) fogsághoz vezető út, a következő volt, az események rekonstrukciója a következő
Feltehető, hogy az egyházi tanrend és egység megbontásának az élén egy bizonyos püspökjelölt, Thebutisz nevű főlázadó áll, akit Hegeszipposz emlit, mint a lázadás fejének. Ez kezdte el a keresztény tanokat más zsidó és szmaritánus szekták tanaival keverni (egyeztetni). Ettől az embertől aztán négy fő elágazással, több szekta alakult ki, melyekből aztan kialakult a névleges keresztényseg (álkereszténység) vagyis az előre bejelentett gyalom, kecske és balga szűzek osztálya. Egy referencia azt mutatja, hogy e négy álkeresztény ág, csak egy egy evangéliumot fogadott el (azaz minden ág, csak egy evangéliumot használt).
Az első szektában (a törvényrajongók) nem fogadták el csak Máté evangéliumát. A gnosztikusok csak Lukács evangéliumát fogadták el. A felsőbbségtudatúak csak Márk evangéliumát. A szabados jelleműek, csak János apostol evangéliumát. És ezekben bizonyos változtatások történtek. Időnként ezek a szekták kölcsönösen hatottak egymásra és ilyenkor új szekták alakultak ki, például egy új szekta összevonta Máté és Lukács evangéliumát, egy másik szekta összevonta mind a négy evangéliumot, egy másik szekta mind a négy evangéliumot elfogadta, külön külön, de nem fogadta el Pál leveleit. Egy másik szekta nem fogadta el Péter leveleit vagy János leveleit és a Jelenések könyvét. Ebben a hatalmas zűrzavarban, a felsőbbségtudatuak, akik magukat katolikusoknak neveztek, rendet akatak tertemteni, de erőszakkal és időnként, ahogy Pál is nevezte világi előljárókhoz mentek és azt követelték, hogy ezek erőszakkal csiláljanak rendet, persze az ő javukra.
Sok ilyen kisérlet után, 316-ban megnyerik maguknak Nagy Konsztantin római császárt, hogy ''rendet teremtsen'' a keresztények között, amit ő meg is tesz, elkezdve már ettől az évtől, rendszeres keresztes hadjáratot inditva minden olyan csoport ellen, akik nem zárkoznak fel ideológiailag a katolikusok mellé.
1. Jeruzsálemben kialakul egy belső párt (szekta) egy bizonyos törvényrajongó nyakas iránnyal (Csel.15:10). Egy ideig sikerül lecsendesiteni, de a láz nem mult el, mint látható Pál leveleiből (Galata 5:2, 1Tim.1:7).
2. Ezután kialakul egy másik belső párt (szekta), ennek ellentétje, azaz a szabados jelleműek szektája (Judás 1:12, Jelenések 2:20).
3. Pál téritési munkája végén belátja, hogy mindaz amit tett bizonyos helyeken őssze fog dőlni, mivel látta beférközni mozgalmába a felsöbbségtudatú szellemet. Tehát megjelenik egy harmadik belső párt (szekta).(Csel. 20:29, 2Tim.2:17). Ezek világi hatalomra (uralomra) törekedtek és előszeretettel viselték a ''katolikus'' (egyetemes) nevet (1Kor.4:8, 2Pét.3:16). Ők lettek a legveszélyesebbek, mivel fokozatosan elkezdték alkalmazni az erőszakot, az Ótestamentumra hivatkozva.
4. A negyedik belső párt (a gnosztikus féle újkeresztények szektája) János apostol idejében elhagyaja az egyházat és kizárja azokat akik ragaszkodnak a klasszikus kereszténységhez (1János 2:19, 3 János 1:9). Ezek előszeretettel viselték az ''ortodox'' (igazhitű) nevet és görög-filózófiai mintára akarták beszervezni az egyházat. A 2-dik századi Anti-Markionita Prólógusból, Tertulliánusz, Római Kelemen és mások leveléből látszik, hogy a lázadás sikeres és nemzetközi formát öltött, Bar Kochba lázadása körül. (lásd ''Marcion, the heretic the Church follows'' könyvet vagy ''The Hellenization of Christianity'' fejezetet Vaneigem könyvéből)
5. Bár Kochba lázadása idején (132-136), censzuszt (népszámlálást) tartanak Judeában és a felkelők által elfoglalt területekben. Kochbáék, tizezer embert kérnek a keresztényektől, katonának. Ebből is látszik, hogy a keresztények elég sokan voltak. Mivel a keresztények megtagadják a hadviselést, Kochbáék lemészárolják őket. A kevés aki tudott Perzsiába vagy más régiókba futott.
6. A Bar Kochba lázadás idején, Hardiánusz római császár (117-138) betiltja a zsidók vallását és minden zsidó szektát, máglyahalállal és más rettenetes halállal bűntetve az ellenszegűlőket. A gnosztikus féle újkeresztények szektája kollaborálnak, Markion vezetésével átveszik az egyházi vezetést és mindenhól összegyűjtik a héber iratokat és elégetik a nyilvánosság előtt. Ugyanakkor "kijavitják" az Újszövetség iratait. Hadriánusz halála után, enyhűl az ediktum, ami még megmaradt az apostoli egyházból felveszi a harcot a gnosztikusokkal, Markiont és hiveit kidobják. A gnosztikusok nem állnak öllbe tett kézzel és áskálodásuk miatt kivégzik azokat akik még tartották a zászlót (Jusztin, Polikárp). A harc velük tovább tart, de lassan a gnosztikusok felülkerekednek és a mai napig ezek irányitják azt amit ma névleges kereszténységnek nevezünk. A névleges kereszténység tulajdonképpen Nagy Babilon része, a konkoly, kecske és balga szűzek bibliai ábrázolásában hiszen a második század óta, folyamatosan üldözték az Isten népét kéz a kézben menve a világi hatalmakkal.
7. Itt van még egy érdekes téma, de most nincs időm rá:
- Mikor került Isten népe a Nagy Babiloni szellemi fogságba?
Előre jelzem: hosszú leszek, mert amit leírtál, az nem egyszerű „vélemény”, hanem egy komplett alternatív egyháztörténeti narratíva. Ezt csak úgy lehet komolyan venni, ha pontról pontra szembenézünk vele – főleg az általad hivatkozott források fényében.
VálaszTörlésElőször is: Euszebiosz és Hegeszipposz
Nagyon értékelem, hogy nem „Őrtorony-brosúrákból” élsz, hanem valóban elolvastad Euszebiosz Egyháztörténetét, és ismered Hegeszipposzt is. De éppen ezek a források cáfolják szinte az egész általad felvázolt összeesküvéses képet.
Hegeszipposzról annyit tudunk, amennyit Euszebiosz megőrzött: öt könyvnyi „Emlékezéseket” (Hypomnémata) írt az apostoli és posztapostoli korszakról. Ezek a művek sajnos ma már nincsenek meg, csak töredékek Euszebiosznál. Nincs egyetlen hiteles adatunk sem arról, hogy a 17. századig teljes egészükben léteztek, aztán „egy tűzvészben” elégtek. Euszebiosz azt mondja: „Hegeszipposz az öt könyvből álló Emlékezéseiben, amelyek ránk maradtak (hozzá jutottak), nagyon teljes beszámolót hagyott nézeteiről.” Ez azt jelenti: Euszebiosz idején még megvoltak, de később elvesztek. A „17. századi tűzvész” motívum inkább legendás utólagos konstrukció, mint dokumentált tény.
Ami fontosabb: mit mond Hegeszipposz? Euszebiosz idézi tőle:
– Hegeszipposz elmondja, hogy elzarándokolt Rómába, és útközben „sok püspökkel” találkozott: „és mindegyiktől ugyanazt a tanítást kaptam.” Majd így foglalja össze: „Minden püspök-utódlásban és minden városban az a tanítás maradt meg, amelyet a törvény, a próféták és az Úr hirdetett.”
Tehát az az ember, akire hivatkozol arra, hogy „a gnosztikusok átvették az egyházat”, valójában ennek az ellenkezőjéről tesz tanúságot: szerinte a városról városra bejárható katolikus (egyetemes) egyház tanítása egységes, és teljes összhangban áll a Szentírással. Ez a katolikus „nagyegyház” – és nem valami láthatatlan kis maradék – az ő szemében az apostoli hit folytatója.
Thebutisz és a „belső pártok”
Hegeszipposz valóban említi Thebutiszt, de egészen máshogy, mint ahogy te felrajzolod. Euszebiosznál így olvassuk: Jakab vértanúhalála után „az egyházat szűznek nevezték, mert még nem romlott meg hiábavaló beszédektől. De Thebuthis, mivel nem őt választották püspöknek, kezdte megrontani [azt].” Majd Hegeszipposz felsorol egy sor zsidó-eredetű és szamaritánus eretnek irányzatot (Simoniánusok, Dositheánusok, Menandrianusok stb.), és hozzáteszi, hogy ezekből sarjadtak aztán a gnosztikus irányzatok: menandriánusok, marcioniták, valentiniánusok stb.b
Vagyis:
– A „romlás” Hegeszipposz szerint nem azt jelenti, hogy a gnosztikusok átvették az egyház struktúráit, hanem azt, hogy külső szakadár csoportok jelentek meg.
– Ezeket kifejezetten „szektáknak” (hairesis) nevezi, amelyek „megosztják az egyház egységét” – tehát az egyházzal szemben álló, abból kiváló irányzatok, nem az egyház „belső magja”.
Amikor te Thebutiszt a „szabados szekta” fejévé teszed, amelyik aztán valahol a II. században „átveszi az irányítást”, az nem Hegeszipposz, hanem a saját rekonstrukciód. A forrás épp ellenkezőleg azt mondja: Hegeszipposz a saját szemével látja, hogy a törvény–próféták–Úr tanítása szerinti hit minden városban ugyanaz, és a szekták ezt az egységet kívülről akarják szétrombolni.
Előre jelzem: hosszú leszek, mert amit leírtál, az nem egyszerű „vélemény”, hanem egy komplett alternatív egyháztörténeti narratíva. Ezt csak úgy lehet komolyan venni, ha pontról pontra szembenézünk vele – főleg az általad hivatkozott források fényében.
VálaszTörlésElőször is: Euszebiosz és Hegeszipposz
Nagyon értékelem, hogy nem „Őrtorony-brosúrákból” élsz, hanem valóban elolvastad Euszebiosz Egyháztörténetét, és ismered Hegeszipposzt is. De éppen ezek a források cáfolják szinte az egész általad felvázolt összeesküvéses képet.
Hegeszipposzról annyit tudunk, amennyit Euszebiosz megőrzött: öt könyvnyi „Emlékezéseket” (Hypomnémata) írt az apostoli és posztapostoli korszakról. Ezek a művek sajnos ma már nincsenek meg, csak töredékek Euszebiosznál. Nincs egyetlen hiteles adatunk sem arról, hogy a 17. századig teljes egészükben léteztek, aztán „egy tűzvészben” elégtek. Euszebiosz azt mondja: „Hegeszipposz az öt könyvből álló Emlékezéseiben, amelyek ránk maradtak (hozzá jutottak), nagyon teljes beszámolót hagyott nézeteiről.” Ez azt jelenti: Euszebiosz idején még megvoltak, de később elvesztek. A „17. századi tűzvész” motívum inkább legendás utólagos konstrukció, mint dokumentált tény.
Ami fontosabb: mit mond Hegeszipposz? Euszebiosz idézi tőle:
– Hegeszipposz elmondja, hogy elzarándokolt Rómába, és útközben „sok püspökkel” találkozott: „és mindegyiktől ugyanazt a tanítást kaptam.” Majd így foglalja össze: „Minden püspök-utódlásban és minden városban az a tanítás maradt meg, amelyet a törvény, a próféták és az Úr hirdetett.”
Tehát az az ember, akire hivatkozol arra, hogy „a gnosztikusok átvették az egyházat”, valójában ennek az ellenkezőjéről tesz tanúságot: szerinte a városról városra bejárható katolikus (egyetemes) egyház tanítása egységes, és teljes összhangban áll a Szentírással. Ez a katolikus „nagyegyház” – és nem valami láthatatlan kis maradék – az ő szemében az apostoli hit folytatója.
Thebutisz és a „belső pártok”
Hegeszipposz valóban említi Thebutiszt, de egészen máshogy, mint ahogy te felrajzolod. Euszebiosznál így olvassuk: Jakab vértanúhalála után „az egyházat szűznek nevezték, mert még nem romlott meg hiábavaló beszédektől. De Thebuthis, mivel nem őt választották püspöknek, kezdte megrontani [azt].” Majd Hegeszipposz felsorol egy sor zsidó-eredetű és szamaritánus eretnek irányzatot (Simoniánusok, Dositheánusok, Menandrianusok stb.), és hozzáteszi, hogy ezekből sarjadtak aztán a gnosztikus irányzatok: menandriánusok, marcioniták, valentiniánusok stb.b
Vagyis:
– A „romlás” Hegeszipposz szerint nem azt jelenti, hogy a gnosztikusok átvették az egyház struktúráit, hanem azt, hogy külső szakadár csoportok jelentek meg.
– Ezeket kifejezetten „szektáknak” (hairesis) nevezi, amelyek „megosztják az egyház egységét” – tehát az egyházzal szemben álló, abból kiváló irányzatok, nem az egyház „belső magja”.
Amikor te Thebutiszt a „szabados szekta” fejévé teszed, amelyik aztán valahol a II. században „átveszi az irányítást”, az nem Hegeszipposz, hanem a saját rekonstrukciód. A forrás épp ellenkezőleg azt mondja: Hegeszipposz a saját szemével látja, hogy a törvény–próféták–Úr tanítása szerinti hit minden városban ugyanaz, és a szekták ezt az egységet kívülről akarják szétrombolni.
A Bar Kochba-lázadás és a keresztények
VálaszTörlésAz, hogy Bar Kochba a keresztényeket eretneknek tekintette, és sokukat üldözte, történelmileg valószínű. Jeruzsálem és Júdea keresztényei közül sokan tényleg pogány származásúak voltak, és nem csatlakoztak a „második zsidó háborúhoz”. De a történészek nem ismernek olyan forrást, amely szerint a felkelők „tízezer katonát” kértek volna a keresztényektől, és egy elutasítás miatt mindet lemészárolták. A lakosságért történő harcok, pusztítások, üldözések valóságosak, de a te konkrét számaid inkább hagyománykonstrukciókra emlékeztetnek, mint dokumentált eseményre.
Ráadásul a kereszténység súlypontja ekkorra már jócskán eltolódott a mediterráneum többi része felé: Antiochia, Alexandria, Róma, Kis-Ázsia városai sokkal fontosabbak, mint a lázadó Júdea. Még ha a júdeai keresztény közösséget teljesen ki is irtották volna (ami erős túlzás), ebből nem következne, hogy az egész egyház struktúráját gnosztikusok vették át.
Hadrianus, a zsidó vallás és a „gnosztikus kollaboránsok”
Hadrianus tényleg keményen lépett fel a zsidó gyakorlat bizonyos elemeivel szemben: új alapítású pogány várost emelt Jeruzsálem helyén (Aelia Capitolina), megtiltotta a körülmetélést, és zsidók nagy részének megtiltotta, hogy belépjenek a városba. De nincs semmilyen kortárs vagy koraközépkori forrás, amely azt állítaná, hogy „betiltotta a zsidók minden szektáját, máglyával büntetve”, hogy „gnosztikus típusú újkeresztények” Marcion vezetésével „átveszik az egyházi vezetést”, „összegyűjtik és elégetik a héber iratokat”, majd „kijavítják” az Újszövetséget.
Ha ilyen horderejű esemény megtörtént volna, legalább az egyik nagy egyházi író – Euszebiosz, Irenaeus, Tertullianus, Origenész – említené. Ehelyett azt látjuk, hogy:
– A héber és görög Szentírás hagyománya a II–III. századtól kezdve Hihetetlenül gazdagon tanúsított (Septuaginta-kódexek, görög és latin bibliaidézetek, zsidó és keresztény hagyomány párhuzamosan). A „minden héber irat elégetése” teljesen szembe menne mindazzal, amit tudunk.
– Origenész a III. században létrehozza a Hexaplát, amely a héber bibliai szöveget párhuzamosan több görög fordítással közli. Ha a „gnosztikus egyház” tényleg eltüntette volna a héber iratokat, honnan volna Origenésznek héber szövege?
– Jeromos a IV–V. század fordulóján kifejezetten a héber szöveghez tér vissza, amikor a Vulgatát fordítja. A Katolikus Egyház tehát nem csak hogy nem égette el a héber iratokat, hanem erőfeszítést tett a héber eredeti megismerésére.
Marcionról pedig pontosan tudjuk, hogy nem ő „javította ki” az Újszövetséget, hanem ő állított össze egy saját, csonkított „kánont”: egy rövidített Lukács-evangéliumot és néhány Pál-levél szerkesztett változatát használta, és elutasította az Ószövetséget. Az egyház éppen erre reagálva tisztázta és védte meg a saját, jóval gazdagabb kánonját. Irenaeus és Tertullianus részletesen beszélnek erről; a „Marcion-féle evangélium” töredékei a katolikusok gnosztikus-ellenes írásaiban maradtak fenn. Itt is fejre áll a kép: nem az egyház korrigálta a Szentírást Marcion nyomán, hanem Marcion vágta meg önkényesen az evangéliumot, az egyház pedig ragaszkodott az eredeti hagyományhoz.
A „Nagy Babilon” és a „névleges kereszténység”
VálaszTörlésÁtlépve a konkrét történeti hibákról a teológiai következtetésre: az állításod lényege, hogy a II. század óta a „gnosztikus szellemű újkeresztények” – vagyis nagyjából a katolikus egyház – a „Nagy Babilon” része, amely világi hatalmakkal kéz a kézben üldözi az „Isten népét”. Ez nagyon ismerős Jehova Tanúi-jellegű narratíva: egy hosszú, sötét „szellemi fogság”, amelyből csak a 19–20. század „maradéka” szabadul ki.
Ezzel szemben a történeti kép az, hogy:
– A II–III. században a katolikus egyház nem üldöz, hanem elszenvedi az üldözéseket: Decius, Valerianus, Diocletianus alatt tömeges vértanúkról tudunk. Ezek az emberek az általad elutasított „névleges kereszténységhez” tartoztak.
– A korai egyházatyák – Ignác, Irenaeus, Cyprianus, Athanáz, Ágoston – mind ugyanarra a hitre esküsznek, amit te ma „gnosztikus ihletésű, Babilonhoz tartozó névleges kereszténységnek” nevezel: a Szentháromságra, Krisztus istenségére, a szentségekre, az apostoli szukcesszióra.
– A te saját közösséged tanításai (kizárólagos isteni név-használat, 1914, kétosztályos reménység, vértilalom stb.) sehol nincsenek jelen az első tizenhét században. Ha Isten népe valóban egyetlen, folytonos vonalon él tovább, akkor ezen a vonalon nem a modern JT vagy más hasonló csoportva találod meg magadat, hanem a történetileg dokumentálható apostoli egyházban.
„Mikor került Isten népe a Nagy Babiloni szellemi fogságba?”
Katolikus szemmel a válasz: ilyen értelemben soha. A kinyilatkoztatás története során volt babiloni fogság Izrael számára, voltak súlyos bűnök, visszaélések, romlottság az egyház tagjai között is – de az egyház, mint Krisztus teste, nem szűnt meg Isten népe lenni. Az Úr maga ígérte: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18), és „veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,20).
Ez nem azt jelenti, hogy minden püspök szent, minden pápa feddhetetlen, minden korszak egyformán tiszta – hanem azt, hogy a hitletétemény, az apostoli tanítás és a szentségi élet soha nem szakadt meg. Egy olyan narratíva, amely szerint a II. században „minden felborult”, és csak valami rejtett, láthatatlan „kis csapat” őrizte meg a tiszta hitet, amelynek nyomait a történelemből alig vagy egyáltalán nem tudod kimutatni, nem az egyháztörténelem olvasata, hanem a modern szekta-önigazolás tipikus mintája.
Összefoglalásul: a te rekonstrukciód sorra olyan állításokra épít, amelyeket a források vagy egyáltalán nem támasztanak alá, vagy épp ellenkező irányban tanúskodnak:
– Hegeszipposz nem egy „gnosztikus hatalomátvételről”, hanem a katolikus hit egységéről számol be.
– János és Pál figyelmeztetései nem arról szólnak, hogy minden összeomlott, hanem arról, hogy a nyájat védeni kell a hamis tanítóktól, akik „kimentek közülünk”.
– A Bar Kochba-lázadás drámáját nem lehet kiterjeszteni az egész egyház szerkezetének megsemmisítésére.
– Nincs történeti alapja annak, hogy Hadrianus és Marcion „összefogtak” volna, hogy elégetik a héber iratokat és „kijavítják” az Újszövetséget.
– A gnosztikusok és marcioniták a teljes patrisztikus hagyományban szekták, amelyekkel szemben a nagyegyház következetesen harcol.
Ha valóban komolyan veszed Euszebioszt és Hegeszipposzt, akkor nem egy „Nagy Babilonba süllyedt névleges kereszténység” képét kapod, hanem pontosan azt, amit a katolikus egyház állít magáról: egy konkrét, látható, apostoli folytonosságot őrző közösségét, amelyben ugyan vannak bűnös emberek, de amelyben a hitletétemény nem tűnik el és nem cserélődik ki egy gnosztikus ideológiára. Az igazi kérdés nem az, hogy „hol szakadt meg a vonal?”, hanem az, hogy kész vagy-e elfogadni azt a kellemetlen történeti tényt, hogy a Szentírás által tanúsított apostoli egyház történelmi leszármazottja nem a te mai szektád, hanem az a katolikus–ortodox nagyegyház, amelyet eddig „Babilonnak” bélyegeztél.