Temető csendjében vers

 Temető csendjében

Temető csendjében elmélkedem én,

Milyen is az élet, ha nincs hit s remény.

Megszületsz és küzdöl az életeden át,

Egyszer jön a halál, elvisz meg nem szán.

Nem nézi, hogy ifjú vagy, öreg-e vagy agg,

Elvisz ő, nem nézi bárki fia vagy

Tanult, tanulatlan, gazdag vagy szegény,

Sorba vesz mindenkit, nem néz semmi fényt.

Nála nincsen rangvágy, fényűzés megszűnik,

Hogy születik az ember, úgy hagy mindent itt.

Semmi nélkül jött és ugyanúgy megyen ,

A halálban ugyan különbség nincsen.

Ha hírnevet szerzel és kincseket gyűjtesz,

Nem gondolsz társadra ha ő éhen is vesz?

Szegényekre és árvákra neked gondod nincs?

Hogy segítsd őket, mely a legdrágább kincs?

Ezért gondolj arra, ha jól megy a dolgod,

Hogy ma még kérkedhetsz, de holnap lehetsz halott.

Gondolj hát arra, hogy a szegény is ember mint te,

Bár rangja s kincse nincsen, de van szelleme.

Gondolj hát arra, hogy Atyjuk nekik is az,

Mint neked, ki hírnévnek, sok javak teljes ura vagy.

Végy szeretetet és együttérzést a többi emberrel,

Mert hasonlók tehozzád és együtt léteztek.

Hagyd el a gazdagság s a hírnév szerzését,

S kövesd mindenkor Isten Igéjét,

Hogy az Ő országában is örökké élhessél,

S az Ő asztaláról örökké ehessél.

Máté József, Kolozsvár