„A te trónusod, ó, Isten” vagy „Istentől adatott trónusod”?
A ZSIDÉREKHEZ LEVÉL
1:1 Isten, aki sokszor és sokféleképpen szólt hajdanán atyáinkhoz a próféták által, 2 ezekben az utolsó napokban Fia által szólt hozzánk, akit mindenek örökösévé tett, aki által a világot is teremtette. 3 Aki, lévén az ő dicsőségének visszatükröződése és lényének képmása, és hatalmának szavával fenntart mindenséget, miután megtisztított minket bűneinktől, a Felség jobbjára ült a magasságban. 4 Annyival feljebb lévén az angyaloknál, amennyivel örökség által kiválóbb nevet szerzett az övéknél. 5 Mert az angyalok közül melyiknek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged?” (És ismét: „Én leszek néki Atyja, és ő lesz az én fiam?” (Ez egy idézet, amely Salamonra, Dávid király fiára vonatkozik: Ő épít házat az én nevemnek, és én megerősítem királyságának trónját mindörökké. Én leszek néki Atyja, és ő lesz az én fiam. 16. vers: De a te házad és királyságod örökké szilárd lesz előttem, és trónod örökké szilárd lesz. (2 Sámuel 7:12-14, 16)) 6 (De ismét, amikor behozza az elsőszülöttet a világba, ezt mondja: („És imádják őt Isten minden angyalai.” (Ez a kifejezés nincs benne az Ószövetségben)))
7 Az angyaloknak pedig ezt mondja: Aki angyalait szelekké teszi, szolgáit pedig tűz lángjává? 8 A Fiúnak pedig: A te trónod, ó, Isten, örökkön-örökké, és királyságod pálcája az igazság pálcája. (a héber szövegben csak az „Isten” szerepel, az „ó” képző nélkül, amelyet a héberek úgy fordítanak, hogy „Isten adta trónod”) JPS Tanakh)
9 Szeretted az igazságot és gyűlölted a törvénytelenséget; ezért kent fel téged Isten, a te Istened, öröm olajával társaid fölé. (Ez az Ószövetségben és az Újszövetség néhány régebbi szövegében is szerepel.) 10 Te, Uram, vetettél alapot a földnek kezdetben, és az egek a te kezed munkái. 11 Azok elvesznek, de te megmaradsz; és mindnyájan megöregszenek, mint a ruha, 12 És te felgöngyölíted őket, mint a ruhát, és mint a ruha, elváltoznak; de te ugyanaz vagy, és a te éveid nem fogynak el. (Ez a zsoltár, amelyből idézik, nem messiási zsoltár, amely a Fiúra vonatkozhatna.)
13 De melyik angyalnak mondta valaha: „Ülj az én jobb kezemre, míg ellenségeidet a lábad alá nem vetem?”
14 Nemde mindnyájan szolgáló lelkek, akiket azoknak küldtek, akik öröklik az üdvösséget? (A zárójelek azt jelzik, hogy ezt a fejezetet szerkesztették és gazdagították olyan szövegelemekkel, amelyek nem voltak benne az eredetiben. szöveg)
Címke: Viták a Zsidókhoz írt levélben
Nagy örömmel és tisztelettel olvasom, hogy ilyen alaposan foglalkozol a Zsidókhoz írt levél első fejezetével, mert ez a rész valóban a legszebb és legmélyebb bizonyságtételek egyike Jézus Krisztus istenségéről az egész Újszövetségben. A kérdésed lényege az, hogy a 8. versben helyes-e azt mondani „A te trónod, ó, Isten, örökkön-örökké”, vagy inkább „Istentől adatott a trónod” (vagy „Isten a te trónod”) úgy, ahogyan a Jehova Tanúi Új Világ Fordítása és néhány zsidó fordítás teszi. Katolikus hívőként szeretném udvariasan, de határozottan megmutatni, miért tartjuk mi, és miért tartja a kereszténység kétezer éve döntő többsége, hogy az első olvasat nem csupán lehetséges, hanem a szöveg egyértelmű és természetes jelentése.
VálaszTörlésKezdjük a szövegkörnyezettel, mert a Biblia soha nem különálló mondatokat akar velünk megértetni, hanem egy összefüggő gondolatmenetet. A Zsidókhoz írt levél első fejezete egy nagyívű himnusz Jézus Krisztusról, amelynek egyetlen célja van: megmutatni, hogy a Fiú végtelenül feljebb áll minden angyalnál és minden teremtménynél. A szerző sorban idézi az Ószövetséget, és minden idézet egyre magasabbra emeli a Fiút. Először azt mondja róla, hogy ő a világmindenség teremtője és örököse, hogy ő Isten dicsőségének visszatükröződése és lényének pontos képmása, hogy az ő szavával tartja fenn a mindenséget, és hogy a megtisztításunk után a mennyei Felség jobbjára ült. Már ezek az állítások is olyanok, amelyeket az Ószövetség kizárólag Jahve Istenről mond. Aztán jön a kontraszt az angyalokkal: az angyalok változóak, szelek és tűz lángjai, szolgák, a Fiú viszont örök király, akinek trónja „örökkön-örökké” áll, és akinek királyi pálcája az igazság pálcája. Ha itt azt mondanánk, hogy „Isten a te trónod”, vagyis Isten csak alapot, támaszt vagy forrást ad a Fiú uralmának, akkor ez a kontraszt azonnal összeomlik, mert az angyalokról is el lehetne mondani, hogy Isten adja nekik a szolgálati hatalmukat, mégis a Fiú lenne csak egy kicsit előrébb tartva. A szöveg azonban nem „egy kicsit feljebb” mutatja a Fiút az angyaloknál, hanem végtelen szakadék választja el őket egymástól.
A 8–9. versben idézett 45. zsoltár eredetileg egy földi király esküvői énekeként íródott, valóban, de már az ókori zsidó értelmezésben is messianisztikus zsoltár volt, vagyis a végső, tökéletes Dávid-fiúra, a Messiásra vonatkozott. Nem véletlen, hogy éppen ezt a zsoltárt választotta a levél szerzője. Amikor a zsoltáros azt mondja a királyról: „Trónod, Isten, örökkévaló… ezért kent fel téged Isten, a te Istened”, akkor egyszerre szólítja Istent a királyt (mert a tökéletes Messiás-Király Isten), és egyszerre mondja róla, hogy van Istene (mert ugyanő valódi ember is, aki aláveti magát az Atyának). Ez pontosan a katolikus hitvallásunk lényege: Jézus Krisztus egy isteni személy két természettel, tökéletes Isten és tökéletes ember. A „te Istened” kifejezés nem alacsonyabb rendűséget jelent, hanem azt, hogy az örök Fiú az Atyától kapja az öröm olajával való felkenetést, vagyis az emberré lett Jézus messiási királlyá való felkenetését. Ez nem ellentmondás, hanem a Szentháromság csodálatos titkának a kifejeződése.
A görög szöveg nyelvtani szerkezete is egyértelműen a megszólító (vocativus) olvasatot támogatja. A „ho theosz” kifejezés, bár alaktanilag nominativus, a koiné görögben nagyon gyakran helyettesíti a vocativust, különösen Isten megszólításakor. Ezt látjuk Tamás vallomásánál is („Az én Uram és az én Istenem!” – Jn 20,28), ahol ugyanilyen szerkezet van. Ha a szerző azt akarta volna mondani, hogy „Isten a te trónod”, akkor jóval természetesebb lett volna egyértelműbb szórendet vagy az „estin” igét használni („ho theosz estin ho thronosz szu”). De nem ezt teszi, hanem pontosan követi a Septuaginta (a görög Ószövetség) szövegét, amely a 45. zsoltárban szintén megszólító értelemben használja a kifejezést. A legújabb, nem keresztény tudósok által készített Septuaginta-fordítás (NETS, 2007) is így adja vissza: „Your throne, O God, is forever and ever” – „A te trónod, ó, Isten, örökkévaló”.
A fejezet további része még világosabbá teszi, hogy a szerző Jézust Istenként mutatja be. A 10–12. versben egyértelműen Jahve Istenhez intézett szavakat (Zsolt 102,25–27) alkalmazza a Fiúra: „Te, Uram, kezdetben a földet alapítottad, és a te kezed műve az ég… te ugyanaz vagy, és éveid nem fogynak el.” Ha a 8. versben csak azt mondaná, hogy Isten adja a Fiúnak a trónt, akkor ez az istenséghez emelés a 10–12. versben teljesen érthetetlen lenne. A szerző nem „szerkesztette” vagy „gazdagította” a szöveget, ahogyan a zárójeles megjegyzésed sugallja, hanem egyszerűen felismerte, amit az apostolok mind felismertek: az Ószövetség végső értelme Krisztus.
VálaszTörlésA 2Sámuel 7-re való utalásod is szép, de nem bizonyíték a másik olvasat mellett. Ott valóban Salamonról van szó, de az ígéret végső beteljesedése Jézusban történik, aki az örök Dávid-fiú. Az angyalok imádására vonatkozó idézet (6. vers) pedig valóban nem szó szerint található meg a mai héber szövegben, de megtalálható a Septuagintában és a Holt-tengeri tekercsek egyikében (4QDeut), tehát az apostoli korban ismert és elfogadott szövegváltozat volt.
Összefoglalva, kedves Barátom, a Zsidókhoz írt levél első fejezete nem arról akar meggyőzni minket, hogy Jézus egy különösen magas rangú teremtmény, akinek Isten ad egy szép trónt. Hanem arról, hogy ez a Jézus maga az örök Isten, aki emberré lett, hogy üdvözítsen minket. Amikor az Atya a Fiúhoz fordul és azt mondja „A te trónod, ó, Isten, örökkön-örökké”, akkor nem túlzás, nem költői fordulat, hanem a legmélyebb valóság kifejezése: a Fiú egy az Atyával az istenségben, és mégis megkülönböztetett személyként kapja az Atyától mindazt, ami az övé. Ezért énekli az Egyház kétezer éve boldogan és hálásan ezt a szöveget, és ezért mondjuk mi, katolikusok, minden szentmisében a Hiszekegyben: „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű”.